Cassandra Clare - A Herceg (Pokoli Szerkezetek II.)

Kapcsolódó: Az Angyal

Oldalszám: 496
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Clockwork Prince
Fordító: Kamper Gergely
ISBN: 9789632456911
Országos megjelenés: 2012.12.10.
Termékkód: 6098

Fülszöveg:
A Viktória-korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban múlandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.

Mikor könyvmoly létedre még a szokásosnál is többször olvasol, és ha van egy fél szabad perced, akkor is kapod elő a könyvet. Lehet, hogy már becsengettek, és mindjárt jön a tanár, de azért még belekezdesz a következő fejezetbe. Lehet, hogy már éjfél van, és legjobb esetben is fél hatkor kelned kell, de kit zavar. Az alvás a gyengéknek való, a könyvmoly meg nem egy személy, hanem egy életmód. Ez van.
De hogy ne csak dumáljak itt össze-vissza úgyis ezt teszem, de legalább akkor szedjem pontokba kezdjünk bele.




Véleményem:

Spoiler mentesen:
Az a helyzet, hogy ennél a könyvnél kb. mindenről, amit kimondok, úgy érezhetem, hogy spoiler, de azért nagy vonalakban leírom azoknak is a véleményem, akik még esetleg nem olvasták ezt (sürgősen pótolni kell). Azt már nem tudom kikerülni, hogy az első résszel kapcsolatban se szóljam el magam.
Szóval. Azt hittem, hogy Az angyal-t már nem lehet fokozni, de tévedtem. Az ember még jobban beleszeret ebbe a világba, a karakterekbe, és a történetbe. Meg persze Will Herondale-be.
A cselekmény kétezres fordulatszámon pörög, és még ezek mellett is képes vagy azt érezni, hogy ennél nagyobb szerepet kapnak az érzelmek. Egyre többször váltunk szemszöveg, ami nagyon jó, egyre jobban belekeveredünk az Árnyvadászok világába, egyre jobban megmutatja magát, hogy bizony nagy problémák vannak, nagyobbak, mint gondoltuk volna. Kapunk pár választ azokra a kérdésekre, amik az első rész végén felmerültek bennünk, csakhogy jön helyette még ezer kérdés, és ez nem baj. Sőt! Szeretem az ilyen végig-izgulod-de-annyira-hogy-majd-belepusztulsz trilógiákat.
Charlotte és Henry kapcsolatából végre kapunk egy kicsit többet, engem például ez nem hagyott eddig nyugodni. Jem és Will barátsága is egyre többet mutat meg magából, ahogyan Tessa kapcsolata is a fiúkkal. És ez utóbbival kapcsolatban nem szándékozom többet mondani, a lényeg, hogy lesz itt minden.
A könyv továbbra is tele van mindennel, ami csak kell. Szerelem, szeretet, árulás, harc, fájdalom, áldozat, küzdelem, tomboló érzelmek, bosszú, hazugság, minden. Ha tetszett az első rész, ez csak még jobban fog, ezt garantálom.

Spolerekkel együtt:
Talán a történelem egyik legfájóbb szerelmi háromszögével van itt dolgunk. Én személy szerint Willt jobban kedvelem, de ez abszolút személyes, és Jem is a kedvenc karaktereim közé tartozik. És hát mikor megkérte Tessa kezét... Örültem neki, és közben nem örültem neki. Ezzel kapcsolatban folyamatosan viaskodtak bennem az érzések. Imádom Jem és Will baráti kapcsolatát (illetve hát ez jóval több ennél), és nagyon reméltem, hogy a szerelem nem fog semmiféle konfliktust generálni köztük. Nem, nem erről van szó. Itt mind a hárman, Tessa, Will és Jem egyaránt a másik kettő érdekeit tartják elsőnek, és az előbbi kettő tisztában van vele, hogy a helyzetet nem lehet maradéktalanul jól megoldani.
Jessmamine elég kényes pont nekem. Én teljes mértékben meg tudom érteni, hogy mit miért, noha ezzel együtt is árulónak tartom, és egyet értek Charlotte cselekedeteivel vele kapcsolatban. Sajnáltam a lányt, mert borzalmas helyzetbe keveredett. Nate valahogy képtelen leállni a folyamatos bajkeveréssel.
És akkor Will átka. Istenem, hogy én mennyire beleszerettem :D. Borzalmas volt nézni, ahogy küzd, örültem, mikor eldobhatta ezt a terhet - aztán persze megint kellemetlen lett a helyzete, talán Tessa szempontjából rosszabb is, mint volt. A könyv végén csak így ültem, és nem tudtam, hogy mit érezzek, mert akárhogy sakkoztam magamban vele, hogy hogy lehetett volna máshogy, valaki szempontjából mindig rosszul jött ki az egész.
Már fent is említettem, de nagyon-nagyon örültem Charlotte és Henry dolgainak rendeződésének. A babának meg különösen. Rájuk fért, hogy tisztázzák a dolgaikat, és oda meg vissza vagyok mindkettőjükért.
Cecily lett a nagy kérdőjel a végén, ami megkoronázta az egész kétséghalmazt, és ugyan csak egy fél napig kellett várnom a harmadik részre, ebbe a fél napba majd' beleőrültem.


Karakterek:
A fő-hármast továbbra is imádom. Willt különösen :D És erről igazából nincs is mit mondani.
A többi lakót is az Intézetben. Továbbá persze Magnus Bane-t. Remekül szórakozok rajta, örülök, hogy egyre nagyobb szerepe van a trilógiában.
Mindenkinek múltja van, a karakterek java mélyen sérült, senki sem tökéletes, és épp ezért szerethetőek. Mortmain most talán egy kicsit jobban háttérbe szorul, viszont előtérbe kerülnek helyette a Lightwood-ok, és ez később az utóbbiak szempontjából csak fokozódik. Ez egy olyan trilógia, amiben nem tudnék kedvencet választani Will kivételével, persze, de az más. Mindenki másért jó, mindenki remekül kidolgozott.


Kedvenc idézetem:
Idézeteim, akarom mondani.

"– A lelkük mélyének mérhetetlen feketeségére céloztam – magyarázta síri hangon Will. 
– És szerinted mégis milyen színű a lelked mélye, Will Herondale? 
– Mályva."

"– Reparáció – szólalt meg váratlanul Jem, és letette a kezéből a tollat. 
Will csodálkozva nézett rá. – Ez valami játék? Kinyögjük az első szót, ami eszünkbe jut? Ez esetben az én szavam a genufóbia. Azt jelenti, irracionális félelem a térdektől. 
– És hogy hívják az idegesítő hülyéktől való teljesen racionális félelmet? – érdeklődött Jessamine."

"Amikor Will belépett, mosolyogva nézett rá. – Éppen időben! – kiáltotta. – Azt hiszem, most tényleg megvan. Will, bemutatom Thammuzt, egy kisebb démont a nyolcadik dimenzióból. Thammuz, bemutatom Willt egy kisebb árnyvadászt… Walesből, ugye?"

"– Á! – szólalt meg egy hang az ajtóból. – Eljött a szokásos évi „Willt mindenki holdkórosnak tartja” konferencia ideje, mi? 
– Csak kétévente tartjuk meg – mondta Jem. -És nem, ez nem az a konferencia."

"Will a padlóra rogyott, hátát a fotelnak vetette, és a magasba emelte a kezét. – Egy démonhím lő a házatokra! – jelentette ki, és ásított egyet. 
– Atyaúristen, most hetekig démonhimlős vicceket hallgathatunk – szólt Jem. – Nem ússzuk meg."


Borító:
Oké, tudom, mint mondottam, a szívem Willé, de nekem ez a borító a kedvencem. Természetesen, vagy nem (haha) ez itt Jem, még akkor is, ha én sokkal fakóbb hajjal képzelem el. Igazából az összes borító nagyon tetszik, szerintem eltalálják a könyv hangulatát. Egyszerűen csak csodálatosak, mint ahogy minden más is. Fangirl vége, egy kis időre.


Rövid összefoglalás:
Kötelező. És én Árnyvadász vagyok.
Nem, de most komolyan. Olvassátok el, főleg, ha már elkezdtétek a trilógiát, biztosan nem fogjátok megbánni. A kedvenceim közé fogadtam, biztos, hogy még többször is újraolvasom. Csodálatos világ, remek karakterek, érzelmekben és akcióban dús cselekmény. Mi kell még? (Költői kérdés volt.)

És akkor még egy kis fangirl kirohanás, képek formájában :D Az első egy az egy az egyben én vagyok, a második meg azoknak, akiknek Jem-hez húz a szívük. Egyébként a képeket a We Heart It-ről szedtem, nekem mind nagyon tetszik. :D