Jennifer L. Armentrout - Obszidián (Luxen I.)

Oldalszám: 424
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Obsidian, a Lux Novel
Fordító: Miks-Rédai Viktória
ISBN: 9789633730355
Országos megjelenés: 2013.06.06
Termékkód: 6119

Fülszöveg:

Az újrakezdés szívás.

Amikor - éppen az utolsó középiskolai évem előtt - Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.

Aztán a srác megszólalt.

Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt -- akkor valami történt. Valami váratlan.

A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.

Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.

Mármint ha nem ölöm meg addig én magam...

Véleményem:
Most én legyek az, aki elrontja itt a moly.hu tagok 93%-os értékelését?
Nem, nem kell elkezdeni kiposztolni a vérdíjat az összes létező közösségi oldalra, nem fogom lehúzni ezt a könyvet, mert nincs rá okom. :D Csak sokalltam én azt a 93%-ot. Úgy értem, van egy-két fantasztikus könyv, amit annyira dicsérnek, szinte mindenhol jót hallani róla Moly-on meg jóval kevesebbet kap. Nem reklamálok, csak egy észrevétel. Itt sem voltam, igazából meg sem szólaltam (tényleg nem. Nincs hangom).

De most komolyan. Szerintem nekem elszálltak az egekbe az elvárásaim ezzel a könyvvel kapcsolatban. Nem mintha nem tetszett volna, tényleg szerettem. És ez biztos, hogy volt 424 oldal? Ki van csukva. Ez nem lehetett annyi.

Na most, a könyv első felébe egyenesen beleszerettem. Tetszett a történet, hogy egy percig sem untam. Nem kaptunk olyan hű-de-rengeteg karaktert, de nem is kellett. Akit megkaptunk, az viszont jó volt. Ment a folyamatos szurkálódás főhős párosunk között, egyre közelebb kerültünk az ikrekhez és a titkukhoz.
Aztán utána én erre kezdtem ráunni. Ugyanott tartottunk az egész könyvben; nem számított, hogy kiderült az ikrek titka, Katyt továbbra is úgy kezelték, mintha valami haszontalan kiskutya lenne, aki folyton a szőnyegre vizel. Már bocsánat.

Aztán elgondolkodtam. Rossz lesz-e ettől? Nem. Kellett egy kis idő, de rájöttem, hogy ez mind azt szolgálja, hogy tökéletesen bele tudjuk élni magunkat a lány helyébe. Abba a tehetetlenségbe, amibe került. Nem tudott túllendülni egy ponton, és mi is ott ragadtunk, vele együtt. Próbálja bebizonyítani, hogy nem egy rakás szerencsétlenség, aki bébiszitterre szorul, bár aligha érdekel bárkit is, ő mit gondol.

Nem akarok most külön spoileresen írni, csak annyit még megjegyeznék, hogy az ikrek titka... Érdekes volt. Szerintem abszolút nem nevetséges, én ezt el tudom képzelni nagyon is komoly hatással... Persze az is igaz, hogy ezt a képességet elég egyszerű lenne kifigurázni. Valljuk be.

A végén én megértettem Katyt, teljesen igaza volt. Ha ennek a könyvnek ilyen könnyes összeborulás lett volna a vége, akkor falhoz csapom (na jó, nem, mert táblagépen olvastam, azt meg azért nem kéne, de ez egy elég képletes dolog. Oké, túlragoztam).
Az elem pedig, amit imádtam, az Katy könyves blogja. Na, vajon miért.

Még egy dolog: csak nekem tűnt fel, hogy ebben a könyvben abszolúte nincsen semmiféle tájleírás? De így tényleg. Mindent képzelj el, ahogy akarsz. Nem mintha a rajongója lennék a könyvek ezen részének ami azt illeti, ha rosszul van megírva, vagy túl sok, halálra unom magam rajta, de ez meg már vészesen kevés volt. Bocsánat, nem kevés, semmi.
Félreértés ne essék, csak ismételgetni tudom, hogy nekem tetszik ez a könyv. Csak látom a hibát is, amiket azért nem tudok figyelmen kívül hagyni.

Karakterek:
Katyt kedveltem. Fura, makacs, de a végén is megtartotta határozottságát, és ez nagyon tetszett benne. Bár annyira hibátlan akart lenni, hogy a végén szimplán csak idegesítő lett... de még viselhető.
Deamon bunkó volt, én meg ugye szeretem a bunkó karaktereket, de nem tornászta fel magát az örökös kedvenc karaktereim listájára mit akar itt egy Will Herondale mellett, ugyan már :D. Tudtam is érteni, meg nem is, érdekel, hogy hogyan alakul a személyisége a továbbiakban. Éééés, ugyan ez nem az ő hibája, de így suttogva megjegyzem, hogy miért kell ennyiszer leírni, hogy mennyire hű-de-nagyon tökéletes a külseje? Tájleírásra egy darab szót nem szánunk, de hogy Deamon szeme zöld, azt megszámolni sem tudom, hányszor olvastam.
Dee volt a kedvencem. Megvan benne minden, ami egy szerethető karakterhez kell, nekem a szívemhez nőtt, még talán jobban, mint Katy.
A többiek meg csak a többiek. Kell nekik még egy kis idő, remélhetőleg a következő kötetekben közelebb kerülünk hozzájuk.

Borító:
Na ha eddig visszafogtam magam, most már nem fogom be a szám. Minden mással kapcsolatban pozitív vagyok, és ezt is dicsérik, de nekem ez a borító nem tetszik. Mielőtt bedobnátok egy gödörbe, és hoznátok a köveket és a hülyéje ezen itt vihog. Nem szabadna annyi Monty Python-t néznem , szögezzük le, hogy ez a saját véleményem. Nekem ez valahogy nem illik ahhoz, amit a könyv ad, meg aztán az egész egy kicsit mű... Nem tetszik, na, sajnálom, ez van :D.

Kedvenc idézet:
"– Messziről, nagyon messziről származunk. 
A gyomrom egyszerre a lábujjamig zuhant, a karom a térdemre szorult. 
– Hogy érted azt, hogy messziről, nagyon messziről? Mert most a Star Warsfőcímét látom magam előtt."

Rövid összefoglalás: 
Nem bántam meg, hogy elolvastam. Tetszett, és szerintem el fogom olvasni a többi részét is. Viszont nem is volt annyira jó, mint ahogy a híre szerint számítottam rá. Hiányoltam a leíró részeket, néha már idegesített a folyamatos macska-egér játék... Ettől függetlenül én ajánlom. Az is lehet, hogy a Legend és a Pokoli szerkezetek trilógia után el voltam kényeztetve :D. 

Könyv trailer: