Marie Lu - Prodigy (Született tehetség)

Kapcsolódó: Marie Lu - Legend 

Oldalszám: 360
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Legend Trilogy - 2: Prodigy
Fordító: AncsaT
ISBN: 9789633730584
Országos megjelenés: 2013.06.06
Termékkód: 6181

Fülszöveg:
Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.
Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának.
Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?


Véleményem: 
Írtam is róla, el is tudjátok olvasni, de röviden annyit tudok mondani a trilógia első részéről, hogy imádtam.
Aztán jött ez a rész, és én egy kicsit féltem tőle. Nem tudtam, hogy lehetne folytatni a történetet, nem láttam kiutat abból a helyzetből, amibe főhőseink keveredtek. Day sérült volt, June pedig már sem a Köztársaság katonáihoz nem illett be, sem pedig a patriótákhoz (elvégre oda eddig sem illet, és Day megszöktetése nekem első ránézésre kevés volt, hogy ne öljék meg ott helyben). Rengeteg fontos karakter meghalt, már csak Eden maradt meg azok közül, akikért érdemesnek tűnt küzdeni.

És akkor jött a Prodigy. Ez a könyv abszolút nem szenved a mostanában terjedő trilógia-második-kötet szindrómában. Megkockáztatom, hogy még jobb volt, mint az első rész.

És most úgy lettem ilyen lelkes, hogy közvetlen a könyv előtt a Pokoli szerkezetek trilógiától vettem könnyes búcsút! Ezt valószínűleg nem sok könyv érte volna el. (Na jó, mondjuk egy Harry Potter vagy Gyűrűk Ura, de az más tészta.)

A cselekmény ott folytatódik, ahol az előző könyvben elhagytuk a főszereplőinket. June és Day szemszöge továbbra is változik, és ez az elején nem tűnik szükségesnek, ugyanis együtt keresik fel a patriótákat, együtt döntenek úgy, hogy segítenek neki, illetve hát belemennek az egyességbe, amit ajánlanak. Innentől viszont sokszor vannak külön, June az új Első mellett köt ki, Day pedig szabotőr lesz, és megmutatja a Köztársaságnak, hogy él. Mindketten létfontosságúak, és arra már jóformán idejük sincs, hogy a kettejük kapcsolatával foglalkozzanak, holott erre is kellene időt szánni.

És hogy ez mennyire más disztópia, mint amiket eddig olvastam! Eleinte itt is mindenki az elnyomó hatalom legyőzésére koncentrál, csakhogy aztán kiderül, hogy Anden nem olyan, mint az előző Első, és nem segít a Köztársaság helyzetén, ha kirobbantanak egy forradalmat. Elvégre mire lenne jó, ha az emberek elkezdenék halomra ölni egymást? Nem, itt inkább arról van szó, hogy mindenki mást akar, mindenki mást mond, mit amit akar, és inkább a bizalom kap szerepet a gyűlölet helyett, pont úgy, mint ahogy a béke keresése a küszöbön álló lázadás helyett. Sokkal összetettebb sztorit kapunk, mint a Legend-ben, a történet a főszereplőkkel együtt szépen lassan felnő.

Ha már itt tartunk, hadd említsem meg az egyetlen problémámat, amit már ugyan az első résznél is szóba hoztam, de még mindig jelen van, és még mindig zavar. Ez pedig a kor. Day és June tizenöt évesek, mégis, teljesen felnőttek módjára viselkednek. Oké, hogy Dayt az utca a korai felnőtté válásra kényszerítette, de azért ennyire mégsem... June pedig persze elég komoly katonai neveltetést kapott, de akkor is csak tizenöt éves. Talán a világ változása miatt van így, talán szándékosan írta így Marie Lu, nem tudom. Mindenesetre ez újra meg újra előjön bennem olvasás közben.

Karakterek:
A trilógia igazi erőssége a fentiek ellenére sem a cselekmény, vagy a kialakított világ, hanem a karakterei. Én, megmondom őszintén, June-t nem tudtam teljesen a szívembe zárni. Tetszett a szemszögében az, ahogy minden részletet megfigyel, és értelmes, bátor lány. És nem mondom, hogy nem szerettem, mert ez hazugság lenne. Egyszerűen csak nem ő volt a kedvencem.
Day már annál inkább. Ebben a részben sokkal mélyebben belemászunk a lelkébe, feltárul előttünk, hogy pontosan mit érez, min megy keresztül, és az újabb eseményeket hogyan élni meg. Az egyik legfontosabb szál az, ahogyan Day megpróbálja feldolgozni, amit a Köztársaság vele tett, és ennek ellenére próbál előítéletek nélkül nézni az új Elsőre. Iszonyatos lelki tusa zajlik le benne, mert tudja, hogy June nem vaktában bízik meg Anden képességeiben, ugyanakkor nem tudja elfelejteni, hogy a családját majdnem teljes egészében lemészárolták, születésétől kezdve nyomorba taszítva élt, majd egyszerűen kísérleteket végeztek rajta, és mikor ezt sikerült túlélnie, az utcára kerül, és mindezek után még majdnem ki is végezték. És mindezek mellett van a végén egy csavar, ami... Nos, adja az ég, hogy ebből az írónő kiszedje valahogy.
Aztán még ott van például Kaede is. Azt gondoltam, nem egy fontos szereplő, de ebben a részben bebizonyította, hogy van olyan szerethető, mint Day. Én még olvastam volna róla, arról, hogy benne mik zajlanak le.
Methias még holtan is egy vissza-visszatérő szereplő, mivel June nem tud szabadulni a gyászától, és ezt valami borzalmas volt olvasni, ugyanis nagyon megkedveltem, és már az előző részben is kész voltam, mikor meghalt, hát még most, hogy még több emléket kapun róla.
Hogy Tess-szel mi lesz, arról fogalmam sincs, viszont nagyon szeretném tudni. Ez egy elvarratlan szál, és én megértettem a helyzetét. Borzalmas lehetett látni, ahogy Day belezúg June-ba, holott tényleg ő volt mindig mellette, és már nekem is fájnak az érzései. Nem tudom, hogy az ő szála kijöhet-e egyáltalán Happy End-re... Mindenesetre rá is nagyon kíváncsi vagyok.
A többi mellékszereplő nem sokat szerepelt, de ez nem is feltétlenül gond. Én Dayt a kedvenc karaktereim listájára írtam, az egyszer biztos.

Borító:
Még jobb, mint az első, főleg a színei tetszenek. Egyszerű, letisztult. Jó volt nézegetni.

Kedvenc idézetem: 
"– Ne feledd, hogy részeg vagy! És boldog. Állítólag be vagy zsongva a kísérődtől. Legalább mosolyogj egy kicsit! 
Day széles műmosolyt varázsol az arcára. Elragadó, mint mindig. 
– Ah, ugyan már, kedvesem! Azt gondoltam, remekül csinálom. Átöleltem a legcsinosabb leányzót a környéken, hogyne lennék bezsongva tőled? Nem úgy nézek ki, mint aki be van zsongva? Én így szoktam zsongani. – És rebegtetni kezdi a szempilláját."

Rövid összefoglalás:
Ha tetszett az első rész, ez még jobban fog. Szerintem ez egy olyan trilógia, amit megéri elolvasni, mert egészen más szemszögből nézi a világot. Engem ez a rész meglehetősen sokszor gondolkodtatott el, szerethetőek a karakterei, jó a történet. Egyszerűen csak egy nagyon jó könyv, amit mindenkinek javaslok.













Könyv trailer: